Negyedik bejegyzés

- Mizu van? - jön be a srác a szobámba, majd kacsintva körülnéz a kicsit, nagyon kupis és eléggé csajos szobában, aminek a fala, egy centimétert sem kihagyva, tele van poszterekkel. 

- Nickelback? Zara Larson? Halott pénz? Wellhello? - néz értetlenül körbe, majd szemeit rám emeli. 

- Most mi van? - emelem fel a full cap-em az asztalról, és azt felvéve középső ujjammal bemutatok neki. - Baj van velük? - nézek rá. 

-  Nehéz válaszolni miközben menőséget tettetve kapd be jelet mutatsz, és kidugod a nyelved. Egyébként. Nickelback elmegy. Nyavalygós, sírós szart nem hallgatok. A többi is oké. - ül le a babzsákfotelemre. Vagy is, nem az enyém teljesen, csak három hónapig bérlem ezt a házat. Azt nem tudom, hogy még is mit lát, de nem dugtam ki a nyelvem, annyira még nem süllyedtem le. De csak mondom. Még ... 

Visszafordultam a számítógépem elé, majd szórólapot nézegetve, elkezdtem kidolgozni a kimaradt időpontokat és a programokat, amit holnap reggel kell elküldenem az Ügynökségnek, hogy küldje el a táboroztatóknak. Miközben csak ezek a szavak jártak a fejemben :

- Reggel nyolckor reggeli, az aula mellett sorakozó.

- Fél kilenckor sorban állás a sport italokért. 

- Tíz órától délután egy óráig szörf foglalkozás. 

- Felmérés az ügyességi képességeket.

- Fagyizás.

... és így tovább. Majd akkor legyen meglepetés. Pontosítsunk. Négy és fél nap múlva. 

- Gépzseni vagy? - nézi a gépet, ahogy folyton szerkesztgetek.

- Legalább infóból jó lett az érettségim. - vonom meg a vállam.

- Már érettségiztél? - néz rám vigyorogva. Pontosan tudom, hogy csak húzza az agyam de attól még nem esik jól, kiakadok és egyből visszavágok. 

- Szerintem te még, nyolcadikban lévő ballagásodat sem élted át. - forgatom a szememet, enyhe szarkazmussal. 

- Ma nálad alszol.- jelenti ki, mire kiugrik a szemem a helyéről. 

- Valami bajod van? - nézek rá elképedve. 

- Igen, nincs hol aludnom. - dől el az ideiglenes ágyamon. 

- Ne idegesíts! Madridban laksz! Innen nem tom' mennyi órára, de nem olyan messze nem? - mondom dühösen. 

- Csajommal élek, ő meg elköltözik a családjával Los Angelesbe. - vált komolyra, de valamiért nem hiszek neki. 

- És mért  nem mész vele? Biztos jól megvagytok, nem? - kezdek el bunkó lenni.

- De, nagyon jól. Rohadtul jó vele, és maga a csaj, mindenhol. - néz a szemembe majd lassan elvigyorodik és inkább perverz vicsorrá vált át. Szememet lesütve döntöm a fejem a kezembe.

- Idióta. Szegény csaj. - motyogom. 

- Főleg, hogy nincs csajom. - nézi a reakcióm. 

- Akkor nem szegény. - válaszolok, hosszú percek után. Nem akartam kétértelmű választ adni, vagy azt mondani, hogy jó, esetleg kiakadni. Még végén olyat hisz, amit soha az életben nem kéne. 

- Most mi van? Nem akadsz ki? - néz rám csodálkozva.

- Christofer. Azt sem tudom miért állok veled szóba, úgy, hogy bocs, de nem akarok fölöslegesen elmondani valamit amit mindketten tudunk. - forgatom meg a szememet. 

- Te a kinézetemre gondolsz? - néz vigyorogva rám, majd a hasára, amiről közben a felsőt felhúzta, sokadszorra. 

- Igen, hogy milyen borzalmasan nézel ki. De ha megkérhetlek, legyél szíves nem felhúzni vagy leborotválom a hajad. - nézek rá fenyegetően. 

- Szia , mit akarsz? - kérdezem a húgomat, aki szerintem, most az egyszer az életben felhívott, miközben a mosdóban voltam. 

- Barom! Miattad kell mennem abba a nyomi táborba amit te tartasz! - ugrik nekem, de nem szó szerint. 

- Egy, ne beszélj így velem. Kettő! Ha eljössz, én komolyan elásom magam! - csukom be a szememet, elszámolva magamban tízig. 

- Nem te mondod meg mit csináljak! Jövő héten ott vagyok! És ha nem lesz helyes pasi, vagy nem jön össze a dolog Markkal, akkor meg fogod bánni, hogy belerángattál ebbe az egészbe. - nyomja ki a hívást. Kikerekedett szemekkel néztem előre. A 14 éves húgom ... aki éppen pasizni akar és kioszt és ... mi a szart gondol magáról???

Következő részből :

- Ki volt? - nyit be Chris.

- Nem mindegy? - vigyorodok el hirtelen.

- Nem...

Nem tudom még most sem miért, de Chris láthatóan az ágyamban alszik.